Az élet ismét bebizonyította, hogy érdemes hinni. A páromnak egyre biztosabbnak tűnik a munkahelye. Én egyre jobban vagyok, úgy érzem, tisztulok. Ahhoz még gyengének érzem magam, hogy dolgozzak. Leginkább saját vállalkozásra vágyom, hogy önmagam főnöke lehessek, és szabadabban élhessek. Már ki is találtam valamit, de a kezdőtőke miatt mindenképpen beszélnem kell majd édesapámmal. Biztosan ellenezni fogja. Ő nem hisz bennem.
Be kellene jelentkeznem a pszichiáteremhez. Nem mintha baj lenne, csak kontroll céljából. Biztos megint azzal jön majd, hogy feküdjek be fél év rehabilitációra a Thalassa Házba. Hát nem fogok. Nem hagyom itt a párom.
Mindig arra vágytam, hogy író legyek, de be kell látnom, hogy alkalmatlan vagyok rá. Nem megy a regényírás, költőnek pedig pocsék vagyok. Marad a naplóírás.
Fotózni is szeretek, szeretnék venni egy jobb gépet, és portrékat készíteni. Szívesen élnék meg a fotózásból, de nem tudom, ez mennyire lehetséges.
Sportolnom is kellene, ugyanis nagyon rossz az állóképességem. Na meg fogyni is jó lenne, felszedtem jó pár kilót.
Szóval vannak tervek 2014-re. Hogy ebből mennyi fog megvalósulni, csak rajtam múlik. De célok nélkül nem is lehet élni. Így mindig van, ami előrevisz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.10. 17:00:03
apeterfia1 · http://azeletmegminden.blog.hu 2014.01.16. 17:03:14
Nobody. 2014.01.17. 11:31:34
Fotózás... régi nagy álmom! Csak hát pénzt hiányában erre egyenlőre nincs lehetőségem. Furcsa hasonlóságok. Igaz, én még alig vagyok csak 20, de az ilyen blogok annyira tetszenek.
Legnagyobb baj az életben, hogy a hobbiból ugye nem lehet megélni. Valakinek sikerül, de elég nehéz. Reálisan kell nézni a dolgokat.
Kitartást, mindent jót, menni fog, az alkoholnak semmi értelme, semmit se fog megoldani, gyengeség.
Tényleg, menj el sportolni, fotózni. Ezernyi szép dolgot lehet csinálni eben az életben. Csak annyira nehéz újra felállni... Újra elkezdeni mindent. Előről. De meg lehet csinálni. Rá kell venni magad. Sose késő. Csak így tovább! ;)
Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.22. 16:51:47