Idén betöltöm a harmincat, és a legfontosabbat már elértem az életben. Megtaláltam a párom. Hosszú és viszontagságos volt az út, mely a mostani boldogságunkig elvezetett. Plátói szerelmek, szakítások, új kapcsolat, öngyilkossági kísérletek; minden volt. Legtöbbször az én hibámból. De tanultam belőlük. Megtanultam, hogy egy plátói szerelem mit sem ér egy valódi párkapcsolattal szemben, hogy nem szabad az első nehézségnél kilépni a kapcsolatból, és hogy semmi nem ér annyit, hogy önként eldobjam magamtól az életet.
Bármi történik, hinned kell abban, hogy meg tudod oldani. Az élet folyamatosan kihívások elé állít, mert ezáltal fejlődünk. Túljutunk egy nehéz időszakon, és többek leszünk általa. Nekem is kijutott olyan problémákból, mint a legtöbb embernek: szülői konfliktusok, barátok elvesztése, munkanélküliség, magányosság… Sokunknak betegségekkel is meg kell küzdenie. Van, aki halálos kórt győz le, van, akinek egész életében együtt kell élnie betegségével. Rám az utóbbi igaz, de megpróbálom a helyén kezelni. Minél kisebb jelentőséget tulajdonítok neki, annál jobban vagyok. Nem szabad túlmisztifikálni. Nem Isten sorscsapása ez, hanem valami, amivel meg lehet küzdeni. Sokszor eszembe jut, hogy mennyivel rosszabb is lehetne. De még így is megnehezítem a környezetem, főleg a párom életét.
Depressziós vagyok. Szedek gyógyszereket, amik arra jók, hogy ne legyen rosszabb az állapotom, de nem gyógyítanak. Nekem kell erőt vennem magamon, és észrevennem az élet szépségét. Már az is öröm, hogy embernek születtem. Felismerem, hogy nem vagyok egyedül, és mindig van, aki vigyáz rám.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.06. 21:39:49
Pocoknyunyi 2014.01.07. 06:20:13
apeterfia1 · http://azeletmegminden.blog.hu 2014.01.07. 15:38:37
Pocoknyunyi 2014.01.07. 20:31:02
Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.03.12. 08:55:23