A párom éjszaka dolgozott. Kétóránként csörgött az ébresztőm, és sms-eket írtam neki. Hiszek az apró figyelmességekben. Megszépítik az életet, és boldoggá teszik a másikat. Nem mindig volt ez így. Volt, hogy belekényelmesedtem a kapcsolatba, alig figyeltem rá, és elhagytam magam. Aztán rájöttem, hogy így elveszítem, és hogy amúgy sincs nagyobb öröm annál, mint őt boldognak látni.

Sokszor menekülök alvásba vagy alkoholmámorba a valóság elől, amit nem lenne szabad. 18-20 órákat tudok aludni, és az elmúlt héten minden nap ittunk az én kérésemre. Ennek most vége. A rengeteg alvásnak, és az alkoholizálásnak is. A héten nem iszunk. Nem megoldás a munkanélküliségemre, ha tompára iszom magam. Különben is én mondtam fel. Nagy luxus ez a mai világban, de nem bírtam a munkát. Majd megoldódik ez is. A legfontosabb, hogy ne a múltban élj, hanem a jelenben. Nekem sokáig tartott ezt megtanulnom. De többé nem felejtem el.

Van, hogy még a legerősebbek is elgyengülnek. Ez történt ma a párommal. A létbizonytalanság minket is fenyeget. Nem akarjuk itthagyni Magyarországot, de lehet, hogy rá leszünk kényszerülve. Szeretnék a leendő gyermekeimnek szebb jövőt biztosítani.

Ami a közeljövőt illeti, le fogok szokni a dohányzásról és az ivásról. Nincs pénzünk ilyen dolgokra, amik ráadásul egészségtelenek is. Minden nap 2 liter bor nem semmi, ezt már a szervezetem sem könnyen tudta feldolgozni. Másnap persze egész nap aludtam, és még ahhoz is gyenge voltam, hogy lezuhanyozzam. Mostantól éretten gondolkodó felnőtt nőként fogok viselkedni, és élni.